HAZAMEGYEK – DE HOVÁ?

Hazaértem – mondjuk gyakran, szinte gondolkodás nélkül.

De vajon mit jelent igazán ez a szó? Egy házat, ahol finom szálak szövik át a napokat – a család jelenléte, egy érintés, egy néma összenézés biztonsága? Falakat, amik ismerősen ölelnek körül? A padló nyikorgását, ami elárulja, ki jár arra? A fényt, ami ugyanúgy esik be reggelente a konyha ablakán?

Sokáig nekem is ezt jelentette. Egy házat. Egy ritmust. Embereket, kapcsolódásokat.

Aztán az élet lassan lehántotta a formát. Megkopott az egykori külső körvonala, és az évek megtanítottak arra, hogy az otthon valójában bennem van. Ott kezdődik, ahol nem kell szerepet játszanom. Ahol nem az számít, hogy mit látnak belőlem, hanem az, amit én érzek. Ahol elég vagyok – magamnak. Ahol nem menekülök többé. Ahol a csend nem üresség, hanem béke.

Ez a belső otthon nem külső elvárásokra épül, hanem önismeretre.

Hazatalálni számomra az, amikor megfeledkezem magamról… de közben újra és újra visszakapom magam. Egyre tisztábban. Egyre otthonosabban. Minden visszatérés egy réteg önmagamhoz.

Néha csak egy pillanat kell. Egy mély levegő. Egy őszinte mondat magadhoz. És megérzed: már itt vagy. Hazaértél.

Te, mikor érzed, hogy megérkeztél – nemcsak egy szerepbe, hanem önmagadba is?

#önazonosság #önismeret #vezetőifejlődés #hazatalálás