Amikor a figyelem mélyebbre lát a számoknál

Egy megbeszélés, egy interjú, egy értékelő beszélgetés. Előttünk a struktúra, a kérdéssor, a cél – teljesítmény, haladás, döntés. Minden pontosan meg van tervezve.

És mégis előfordul, hogy egy tekintet, egy csend, egy elakadó mondat elvisz valami más irányba. Már nem a számok, nem a folyamatok, hanem az ember kerül a fókuszba. A mögöttes érzések. A kimondatlan feszültségek. A történetek, amiket senki nem kérdez – de ott vannak.

Egy érzékeny vezető ezeket megérzi. Ráhangolódik. Nem csak hallja, amit mondanak, hanem azt is, amit nem. És ez sokszor nem fér bele a „hatékony működésbe”. Nem optimalizálható. Nem mutat jól a riportban.

Az érzékenység nem mindig gyors, nem mindig mérhető. Néha elvisz a tervezett fókusztól – de közben megmutat valamit, amit máskülönben észre sem vennénk. A valódi okokat. A mélyebb dinamikákat. A rejtett feszültségeket, amik egy csapat működését valójában formálják.

És gyakran ez az, ami miatt egy érzékeny vezető „kilóg”. Mert amit lát, az kellemetlen. Mert amit érez, az megkérdőjelezi a felszíni sikert. Ezért jöhet a távolságtartás – vagy a finom jelzés: „ne bonyolítsuk túl”.

Pedig az érzékenység – ha jól kezeli – nem gyengeség, hanem versenyelőny. Egy eszköz, amellyel láthatóvá válnak a valódi problémák. Amellyel kimondatlan konfliktusok oldódhatnak fel. Amellyel a „jól együttműködő” csapatból valóban együttműködő csapat lesz. A lassúnak tűnő figyelem valójában felgyorsítja a bizalmat, a döntéseket, az elköteleződést – vagyis a hatékonyságot is.

Nem „extra érzékenység”. Csupán egy másik vezetői nyelv – amiben az ember és az eredmény kéz a kézben jár.

„Amit a hernyó a világ végének lát, azt a mester pillangónak nevezi.”– Richard Bach

Mit kezd egy vezető az érzékenységével? Hátrányként kezeli – vagy eszközként, amivel láthatóvá teszi a láthatatlant, és működővé formálja a csapatát?