Zsilipelés

Hogyan lépünk át egyik szerepből a másikba? Hogyan érkezünk meg egy hosszú munkanap után haza, hogy ne csak fizikailag, de lelkileg is ott legyünk?

Zsilipelni annyit jelent, mint letenni azt, ami az új helyzetben terhes vagy értelmezhetetlen – hogy igazán jelen lehessünk. Például, ha egy cégvezető nem tud apa lenni otthon, vagy egy nő nem tud szerető társként megnyilvánulni, az gyakran azért van, mert nem adtak időt a váltásra. Az egyik állapotban külső elvárásokat teljesítenek, feladatokat végeznek; a másik egy tiszta belső jelenlétet, személyes intimitást kíván.

De hogyan hidaljuk át ezt a szakadékot? Hogyan lesz összhang abban, amilyenek vagyunk és amilyeneknek látszani akarunk?

Sokan külső referenciapontokra támaszkodnak: mások elvárásaira, teljesítményük eredményeire és ezek alapján értékelik önmagukat. Ez tűnik könnyebben járhatónak, és a külső problematika átélésére tesz bennünket fogékonnyá, de jellemzően hiányos belső stabilitással jár – azon a fajta értékrend hiányával, amely a legnagyobb viharban is útmutatót nyújt. Falakat építenek, és magukat kizárják a falakon túlra, így az érzelmi visszajelzések – sikerélmények, elismerések – nem jutnak el hozzájuk. Újabb és újabb teljesítményeken töprengenek, hogy bizonyítsák érdemességüket.

Az egészséges egyensúly megteremtéséhez mind a külső, mind a belső folyamatokat fel kell vállalni. Ehhez pedig bátorság szükséges. Az, hogy felismerjük, kik vagyunk valójában, és olyan szavakat formáljunk, amelyek hitelesek és mások számára is érthetőek.

Ez a bátorság az, amely elvezet saját belső erőnkhöz. Lehetőséget teremt arra, hogy kockázatosabb műveket alkossunk, kreatívabb problémamegoldásokra vállalkozzunk – még zsákutcák árán is. Mert csak így válhat a jelenlétünk igazán intim és intenzív élménnyé.

Így lehetünk apák, anyák, nők és férfiak helyzettől függetlenül.