Ott vagyok, ahol mozdul a világ

Nem vonzanak a könnyű utak. Nem keresem a sima terepet. Azok a helyzetek hívnak, ahol valami történik. Ahol a levegő sűrűbb, az érzések élesebbek, és a jelenlét nem lehetőség – hanem szükségszerűség. Ahol már nem lehet szerepek mögé bújni, ahol csak az marad, aki vagy – és az, amivé válhatsz.

Egy teamcoaching után kaptam egy szokatlanul mély visszajelzést: „Olyan voltál, mint a Fehér ló fia meséjében a fehér ló. Aki addig táplálja a fiát, míg el nem fogy. És a fiú ezáltal bátor lesz, kiállja a próbákat, és elnyeri a jutalmát.”

Erős kép. Megérintett. Mert pontosan így éreztem magam: ott voltam végig. Tápláltam, tartottam, segítettem, hogy a csapat erőre kapjon – ameddig kellett, ameddig lehetett.

Másnap egy újabb, teljesen más kontextusból érkező visszajelzés talált el: "Te mindig a legnehezebb helyzeteket teremted meg magadnak.”

Elgondolkodtatott mindkét visszajelzés. És igen. Igaz. Szélcsendben nem maradok a kormánynál. Ott nyugodtan átadom másnak az irányítást. De ha jön a vihar, ha kérdés van, ha mozdul a világ – ott vagyok. Ott szeretek lenni.

Nem azért keresem a nehéz helyzeteket, mert dráma kell. Nem azért megyek a tűz közelébe, mert jól esik megégetni magam. Hanem mert tudom, hogy az igazi átalakulás nem a komfortzónában történik.

Ahol minden kisimult és kényelmes, ott nincs szükség új belső erőforrásokra. Ott nem születik új identitás. Ott nem történik valódi szembenézés önmagunkkal.

A változás akkor történik meg, amikor valaki ott áll a határvonalon – a régi működése és a lehetséges új között – és még nem tudja, hogy képes-e átlépni.

És pontosan ott, abban a pillanatban van szükség ránk – vezetőként, coachként. Nem azért, hogy megoldjuk helyette. Hanem hogy megtartsuk. Kísérjük. Tápláljuk. Érezhetően jelen legyünk – anélkül, hogy elvennénk a próbatétel értelmét.

Ezért vagyok ott a viharban – a sajátomban is, és másokéban is. Mert tudom: ezekben a pillanatokban válik valaki azzá, aki mindig is lehetett volna – csak eddig még nem hitte el.

Nem a vihar vonz. A transzformáció. A pillanat, amikor valaki rájön, hogy képes rá. És én ott lehetek tanúnak. Ez a kiváltság.

Ne félj attól, ha úgy érzed, néha elfogysz a folyamatban. Ha abból a hitből teszed, hogy te is és a másik is képes lesz megállni a saját lábán: megéri.