Jelenlét

Vannak helyzetek, amelyek elsőre nem tűnnek félelmetesnek, mert csináltál már hasonlót, van némi tapasztalatod önmagadat, kompetenciáidat illetően. Felkészülsz az adott helyzetre, ahogy szoktál: alaposan, a tőled telhető legjobban, minden lehetséges információt begyűjtesz, mert így érzed magad biztonságban.

Aztán eljön az idő, hogy képviseld tudásod, de szembesülsz, hogy változtak a feltételek, nem azt kérik tőled, amire felkészültél és elbizonytalanodsz. Kibillensz a biztos felkészültség, a pontos információk adta stabilitásból, úgy érzed, mintha fejbe kólintottak volna egy bottal, remeg a tested, remeg a hangod. A bizonytalanságodból fakadó félelmeid, háborgó tenger hullámaiként utat törnek maguknak, megkérdőjelezve önmagadat és alkalmasságodat: mi lesz, ha nem tudsz megfelelni, mennyire leszel elfogadható, nem hozol-e szégyent másokra, mi lesz, ha veszítesz és összeomlik minden…? egyenesen megbénítanak.

Ha viszont a „botütés” nem érzéketlenné, mozdulatlanná tesz, hanem felébreszt, akkor van esélyed elfogadva a helyzetet, képviselni magad és küldetésed.

Ha jelen tudsz lenni, akkor félelmeid és általa kiváltott ellenállásod nem kap teret. Nem aggódsz a következményeken, nem akarod felmenteni magad, így a kifogásaid erőtlenné válnak.

Nagy erőfeszítés, hogy arcodra ne a félelmek húzzanak barázdákat, hanem a belső nyugalom vasalja simára, ami segíti megőrizni nyitottságodat, előhívni az erődet, amivel vállalod felelősségedet és sebezhetőségedet. A bátorságod és stabilitásod, ami egyszerre szelíd, ugyanakkor olyan, mint egy szikla, elfogadó és konstruktív megoldást eredményez.

Amikor képesek vagyunk leállítani tudati gondolatainkat, hogy ne szaladjanak a jövőbe, rágódva a következő perceken és ne ébresszék fel a múlt bénító, vagy menekülésre késztető félelmeit, akkor tudunk jelen lenni és nyitottságunkat, belső stabilitásunkat megőrizni.