Az igazságosság és az elfogadás útján

Menekülni akart a múltjától, attól a bélyegtől, amit kulturális hovatartozása nyomott rá, ezzel viszont benne is tartotta magát helyzetében.Gyerekkorában megtanulta, hogy neki kell vállalni a felelősséget környezete megnyugtatására, és ezt a működését később, szakmájában tudta a legnagyobb hatékonysággal kamatoztatni.A kényszeres felelősségvállalással teljesítette ki saját szükségességének igényeit és egyben próbálta eltakarni kultúrája megkülönböztető bélyegét. Munkája alapján határozta meg identitását, bizonyítva érdemességét, személyes és társadalmi elfogadhatóságát.Ez a működés, egy jó megküzdési stratégia volt a múltjában, később már a személyiségének meghatározója lett.Nélkülözhetetlenné tette magát vezetőként és korlátlanul rendelkezésére állt beosztottjainak. Nem állított fel jól megfogalmazott határokat, így a munkatársait sem támogatta a saját felelőségük felvállalásában, fejlődésük megélésében. A múltban gyökerező érzések kioltották a józan szakmaiságát, ami meggátolta önmaga elfogadásában, és hátráltatta az általa vezetett szervezetet, fejlődéséhez szükséges egyensúly létrehozásában.

A mélyben lévő folyamatok, amelyek takarásban vannak és láthatatlanok, irányítanak bennünket, áthatolva mindenen, erkölcsön, moralitáson. A megítéléstől, haszontalanságtól való félelem, mint az árnyék, égig ér és elnyel, menekülésre késztet, megfoszt a jelen megélésétől, önmagunk reális értékelésétől és az önszeretetünkben rejlő erőnktől.Elkerülhetetlen a fókuszt visszahozni önmagunkra és tudatosítani az érzelmeket. Testünk olyan, mint egy színház, ahol minden izom és szerv a kulisszák mögött munkálkodik, hogy a nekünk egy kifogástalan előadás keretében, információt közvetítsen.Jelez, ha közel van a színpad széle, ha lépünk kell egyet a másik irányba, nehogy lezuhanjunk. Ha nem figyelünk a jelzéseire, azzal gyakorlatilag konzerváljuk magunkat abba az állapotba, ami elől menekülünk. Nem felismerve valós érzéseinket, kompetenciáinkat maradunk -jelen esetben- az olyan vezető szerepében, akit bár megnyugtat, hogy megmondhatja mit kell csinálni, de ezzel függésben is tartja magát.A legfontosabb az önreflexió és megtanulni, hogy minden esetben a saját érzéseinkhez kapcsolódjunk!