Az elrejtett én üzenete
- Fehér Zsuzsa
- 2024. dec. 6.
- 2 perc olvasás

„Nehogy kitedd ezt a fotót! Ez nem te vagy!”
Ez a kép valóban nem hordozza azt az energiát, ami általában jellemez. Nem közvetít, csak jelen van – egyetlen, rendkívül erős, pillanatnyi elszánást mutat. Ez az érzéketlennek tűnő állapot, amely a világgal és önmagammal való kapcsolódás hiányát rajzolja meg, egykor a túlélésemet segítette.
Belebonyolódhatunk a feszes jelenlét mondanivalójába, akár mint egy útvesztőbe, de a merő életösztönből lereagált pillanat, nem jelenti, a perifériára kitolt életemet, ahol csak a felszínen lennék kénytelen megvalósítani mindazt, ami egyébként a mélységet illetné.
De valós, hogy az érzékiség, az izgalom, a lágyság, a bensőségesebb igény, a kedvesség jelenlétének hiánya, szinte fenyegetővé teszi a képet és akár engem is.
Ez a kép emlékeztet arra, hogy mindannyiunkban ott rejtőznek azok az elfojtott részek, amelyeket nem szívesen mutatunk meg másoknak, sőt, gyakran magunk elől is rejtegetünk. Félelmek, vágyak, indulatok és a szégyen, amelyek mind a részeink, mégis erős kontrollal igyekszünk elfojtani őket.
Azért rejtjük el, mert nem illeszkedik az önmagunkról alkotott ideális képhez. A társadalom is azt sugallja, hogy a „rossz” érzéseket és tulajdonságokat – akárcsak a „rossz” fotót – el kell rejteni, hogy csak a harmónia és a fényesség maradjon látható. Ez a hozzáállás azonban az árnyékainkat szégyenként bélyegzi meg, és tiltott területként száműzi őket a tudatunk mélyére.
Pedig az igazság az, hogy sötét oldalunk éppolyan emberi, mint a fény. Az árnyékainkban rejlik az erőnk, a tanulságaink és a fejlődés lehetősége. Ha elismerjük, hogy ezek is hozzánk tartoznak, felfedezhetjük, miért léteznek bennünk. A düh talán egy határ kijelölésére hív, az irigység rejtett vágyainkra mutat, a félelem pedig életünk fájó pontjaira világít rá.
Az elnyomott sötétség addig tart hatalmában bennünket, amíg el nem fogadjuk. Az igazi erő abban rejlik, hogy nem kontrollálni próbáljuk, hanem felfedezzük és átalakítjuk. A sötétség nem az ellenségünk, hanem a tanítónk. Ha szembenézünk vele, megérthetjük, hogy legnagyobb félelmeink mögött a legnagyobb kincseink rejtőznek.
Egy speciális objektívvel készített képsorozat, amire nem tudom azt mondani, hogy ilyen, vagy olyan, rengeteg érzésemet láthatóvá tett. Köszönöm @Szami, hogy a belső élményeimet, megéléseimet láthatóvá tetted!
Comentarios