Az egyensúly nem végállapot
- kupimarcell
- márc. 7.
- 2 perc olvasás
Azt hihetnénk, hogy ha egyszer megtaláltuk az egyensúlyt, az örökre megmarad. De a világ folyamatosan változik, és vele együtt mi is. A belső harmóniánk nem egy állandó állapot, hanem egy folyamatosan újrateremtett folyamat. Ami egykor megfelelő volt, ma már kevés lehet.
Néha egyetlen impulzus, egy váratlan helyzet vagy egy másik ember reakciója is kibillenthet. Ha valaki áldozati szerepben van mellettünk, könnyen üldözővé válhatunk. Ha valaki folyamatosan megment minket, elveszíthetjük az erőnket, hiszen nincs rá szükségünk.
Az igazi kérdés az, hogyan maradhatunk stabilak a változásban. Hogyan erősíthetjük meg belső tengelyünket, hogy a legnagyobb viharban is önmagunk maradhassunk?
AZ EGYENSÚLY NEM EGY VÉGSŐ ÁLLAPOT, HANEM EGY ÉRZÉKENY EGYENSÚLYOZÁS, amelyben folyamatosan figyelnünk kell önmagunkra, a kapcsolatainkra és a környezetünkre.
Hol és miért billen ki a test-lélek-szellem egyensúlya?
Korábban, ha valaki „játszmába hívott”, két megoldásom volt: vagy fegyverként használtam a kardom és harcoltam, vagy letettem, de ezzel akaratlanul is beléptem a játszmába. Idővel rájöttem, hogy van egy másik út is: a méltóságteljes eltávolodás. Nem játszmáztam, nem is menekültem. Elfogadtam a másik jelenlétét, de nem „ültem le vele borozni”. Stabilitásom mégis megbillent. Mert helyette, feljöttek bennem más fájdalmas érzések: pl.: bántottam-e a másikat azzal, hogy magamra figyeltem? Kirekesztenek, ha nem helyezem előtérbe a másikat?...
De hogyan maradhatunk stabilak az adott helyzetben? Hogyan erősíthetjük a belső tengelyünket, hogy a legnagyobb viharban is önmagunk maradhassunk?
Az egyensúly nem azt jelenti, hogy soha nem billenünk ki, hanem azt, hogy MINDIG KÉPESEK VAGYUNK VISSZATALÁLNI ÖNMAGUNKHOZ.
A legnagyobb kihívások közepette is megőrizheted a stabilitásodat, ha tudatosan erősíted a belső biztonságodat, fejleszted az érzelmi és testi önszabályozásodat.
A hosszú távú egyensúlyhoz nem elég egyszer kialakítani egy stratégiát – folyamatosan építened kell az erőforrásaidat, hogy egy érettebb, hatékonyabb megküzdési mintát hozhass létre. Ehhez bátorságra és önreflexióra van szükség.
Ne félj a kibillenéstől – inkább dolgozz azon, hogy meglegyen benned az a biztos pont, ahová visszatalálhatsz.

Comments