A sebezhetőség ajándéka a valódi szeretet

Szeretetre születtünk.

A szeretet ünnepén a legkeményebb szív is meglágyul, mindenki igyekszik a legjobb és legkedvesebb formáját hozni arra a pár napra. Mégis, mintha a szeretethez vezető út olykor áthatolhatatlan ködbe burkolózna. Mindannyian szeretetre vágyunk, mégis gyakran az az érzésünk, hogy nem szeretnek minket igazán, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan arra szükségünk lenne. Néha pedig a másik fél nem engedi, hogy igazán szeressük őt, és úgy fejezzük ki a szeretetünket, ahogyan neki valójában jó lenne.

De miért olyan nehéz a szeretet befogadása és adása, mikor szívünk legmélyén erre vágyunk szüntelen?

Szeretni sokszor nehéz. De talán még nehezebb elhinni, hogy méltók vagyunk a szeretetre. Múltunk árnyai, gyermekkori sebek, az elhagyatottság és a ki nem mondott érzelmek határokat húznak bennünk.

Egykor talán azt éreztük, hogy szeretetünk túl sok, túl intenzív – és a számunkra fontos személyek „megfutamodtak”, amit akkor visszautasként éltünk meg. Így megtanultunk távolságot tartani, falakat építeni, hogy megóvjuk sérülékeny belső világunkat.

A bizalom, amely a szeretet kapuját nyitja, sérülhetett az élet viharaiban is. A csalódások, árulások miatt félünk megnyílni, mert a szeretet elfogadása egyet jelent a sebezhetőséggel.

A szeretethez bátorság kell. Bátorság ahhoz, hogy levetkőzzük félelmeinket, és elfogadjuk, hogy méltók vagyunk rá, akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek.

Az igazi szeretet alázatot kér – azt, hogy elfogadjuk a másik ember tiszta szándékait anélkül, hogy kételkednénk benne.

A szeretet akkor válik teljessé, ha nemcsak adni tudunk, hanem elfogadni is: nyitott szívvel, félelem nélkül, őszintén.

Ez az út áldozatot követel – lemondást azokról a falakról, amelyet védelmünkre emeltünk.

Csak akkor találunk rá a valódi szeretetre, ha merjük felfedezni: MINDEN TÖRÉKENYSÉGÜNK ÉS FÉLELMÜNK MÖGÖTT OTT REJLIK AZ ERŐ, AMI KÉPES SZERETNI ÉS SZERETVE LENNI.

Szeretettel,

Zsuzsa