A Mesterterv.

Mesterterv??

Egy inspiráló és elgondolkodtató beszédet értékelhettem nemrég, amely azonnal önreflexióra késztetett: vajon a tökéletességre való törekvés meddig segít, és mikortól válik akadállyá?

Nekem is sokszor volt mestertervem, ahogy a beszélőnek is. Minden apró részlet ki volt dolgozva, hiszen nem hibázhattam. A maximumot kellett képviselnem, mert így éreztem biztonságban magam. Ha mindent kontrollálok, minden kiszámítható marad – vagy legalábbis ezt hittem – és ez elvezet a sikerhez.

Egy ideig ez inspirált és motivált, mert világosan láttam a célt. Azt gondoltam, hogy nincs ismeretlen tényező, hiszen mindenre felkészültem. Aztán megjelent a halogatás. Nem értettem, hiszen a terv tökéletes volt. Mégis... kifutottam az időből, lekéstem lehetőségeket, a világ pedig haladt tovább. A kételyeim felerősödtek, a kifogásaim pedig igazolták a halogatásomat. Azt mondtam magamnak, hogy így kellett lennie – de valójában nemet mondtam magamra.

Dühös lettem. Először a világra, majd rájöttem: önmagamra. Olyan döntést hoztam, amelyet megbántam. Csalódtam magamban és valójában én voltam maga az akadály. Hiába tudtam, hogy értékes vagyok, hogy másokat inspirálhatok. Most viszont saját bizonytalanságommal másokat is megfosztottam egy lehetőségtől.

Hibázni szabad – és abból tanulni kell. Ha viszont a tökéletesség illúziójába kapaszkodom, a bennem rejlő lehetőségek sosem bontakoznak ki. A fejlődés útja ritkán egyenes. Néha vissza kell lépni, más perspektívából körülnézni, és merészebb ösvényt választani. Az új út talán göröngyösebb, de végül előre visz.

Sokkal többet ad a #Győri Toastmasters, mint puszta retorika.....