top of page

Colourconsulting blog

Gondolatok az elakadásokról, sikerekről, és inspirációk a vezetői fejlődéshez, hatékony vezetői gyakorlatokhoz.

Keresés

A generációváltás rögös útja

Előbb-utóbb minden cég életében eljön a vezetőváltás pillanata. Családi vállalkozások esetében különösen nehéz az utódlás kérdése. A generációváltás jogi és gazdasági folyamata sem egyszerű, a családi, érzelmi kötelék pedig még tovább nehezítheti azt. Ráadásul sok családi vállalkozásnál azt látjuk, hogy ezzel előre nem számolnak, nem olyannak képzelik a székcserét, mint amilyen, így nem is készülnek fel rá kellően.

Coachként számos példát láttam már erre, több cég generációváltásánál is volt szerencsém kézen fogva kísérni az érintetteket. A családi vállalkozás utódlásának vetületeit, a tapasztaltakat szeretném megosztani, bízva abban, hogy a jó és rossz példák segíthetik más cégek generációváltásra való felkészülését. Ön tudja, miként adja/vegye át a széket?

Valakiből senki


A saját magunk által alapított vállalkozást, a nulláról felépített sikeres céget nem véletlenül szokták gyermekként emlegetni. Az alapító „megszülte”, terelgette azt, egyengette útját hosszú éveken, évtizedeken át. Ez alapján könnyű megérteni, hogy miért olyan nehéz elengedni. Elengedni azt, amihez addig az életük árán is ragaszkodtak, ami által megvalósították álmainkat, ami az adott időre biztosította a kiteljesedésüket és lehetőséget adott, hogy cselekedeteik által rálássanak önmagunkra.

Beláthatjuk, hogy a generációváltás különösen fájó és nehéz az átadónak, mert sok esetben az az érzés, gondolat nyomasztja, hogy „valakiből senkivé lesz”. Beengedni valakit a magam helyére, átadni neki életem művét, bízva abban, hogy tovább viszi, fejleszti, kemény dió. Tudatosan, előre megtervezetten sem konfliktusmentes, de a felkészülés nagyban hozzájárul a sikeres folytatáshoz.

Az előkészítés sokszor sokaknak azt jelenti, hogy a színpadi jelenetekkel, a látványos és kézzelfogható részekkel foglalkoznak, az ügyvéd megírja a szerződést az üzletrész vagy ügyvezetés átadásáról, biztosítva a szükséges erőforrásokat a folytatáshoz és indul a következő felvonás.

Az egyik legnagyobb buktató az átadás folyamatában, a vállalkozás vezetésének és tulajdonlásának érzelmi elengedése, ennek ellenére sokan nem is gondolnak, a kulisszák mögötti érzékeny területek feltérképezésére. Nehéz elengedni a kontrollt, az irányítást, belemenni a bizonytalan helyzetekbe, ami már nem a cég kötöttpályás feladatmegoldásairól szól. A változás gyakran olyan képességeket vár el, aminek nincsenek birtokában az átadók, mert nem volt rá idő, hogy munka mellett elsajátítsák, és nem egyszerű az ismeretlen által generált félelemek szorításában élni a saját(új) életet, amit eddig alárendelt a vezetésnek, termelésnek, szolgáltatásnak.


Elengedhetetlen megállni és a láthatatlanul befolyásoló érzelmekről őszintén beszélni. Fontos az önvizsgálat, ki vagyok én a cégem nélkül? Merre tartok, mihez kezdek átadás után?

Nehéz szembenézni önmagunkkal, a gondolatainkkal, amelyeket a mélyben megbújó félelmek, hiedelmek, szorongások, vágyak befolyásolnak és amelyek hatással vannak bizonyos helyzetben adott reakcióinkra, viselkedésünkre.

Küzdelmes bevallani, hogy átadóként hátralépve, az üzleti folyamatokban a mellőzöttség érzését is megélhetjük és ez az érzés kiterjedhet akár a családra is.

Éppen ezért félelmetes megállni, a csinálást felfüggeszteni, és szembenézni az összesűrűsödő érzésekkel, de ha figyelemmel és elfogadással tekintünk rájuk akkor a jól prosperáló üzlet a váltás után, sincs kudarcra ítélve.

Elfogadva, hogy a megállás nem passzív semmittevés, hanem aktív és tudatos figyelés, akkor megértjük, hogy mi az átadó felelőssége a folyamatban, amely megalapozza a jövő eredményeit is.


Az elengedés, ennek alapján az alábbi folyamat mentén megy végbe:

Kognitív elszakadás: először gondolati szinten mindenkinek önmagával szükséges megbékélni.

Affektív elszakadás: A változást kísérő érzelmek kezelése, megállás, szembenézés, megértés.

Motivációs elszakadás: A továbblépést akadályozó dolgok, folyamatok megoldása, vagy szükség esetén megszüntetése.

Viselkedéses elszakadás: új célok kitűzése, új kompetenciák kialakítása, beleállni a változásba.


(Harsányi)


A „Valakiből senkivé válni” illúzió, van élet a halál után!

 
 
 

Comentarios

Obtuvo 0 de 5 estrellas.
Aún no hay calificaciones

Agrega una calificación
bottom of page